Get Started. It's Free
or sign up with your email address
Tóth Árpád by Mind Map: Tóth Árpád

1. Betörő

1.1. Hallod még néha a kérdést, ha búsan Motoz benned? - Nézd, én úgy képzelem, Mint a tehetségtelen betörőket, Amikor hajnalfelé csöndesen Vedlett sportsapkájukat hátratolják Izzadó és egy kissé már kopasz Homlokukon, mert jaj, nem sikerült Megfejteniük az acél, ravasz Széfek titkát: zörög álkulcsaik Vén koszorúja, s marad a titok, S ők meglépnek szégyennel, s ajkukon Nem tudni, mi sír: sóhaj vagy szitok? Így jár benned, és kutatja agyad S szíved konok rejtekeit szegény Kérdés, mely nappal eszedbe se jut, S éjjel is csak mint kolportázsregény Fantómja lebben fájó homlokod Mögé és fölvésné a néma boltot, Mert kincseket szeretne. Azt szeretné Megtudni a bolond: voltál-e boldog?

2. Kincs

2.1. Emléked már oly ódonan aranylik... Ha este véle búsan bíbelődöm, Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik Gyűrűjét agg kéz, reszketőn, tünődőn... Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt Lelkem, s várná, hogy mint gigászi szolgák Jelenjenek elém a régi vágyak, De egy se jő már, s nem röpítnek hozzád... S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül...

3. Reggel

3.1. Hunyorgva néz felém mint szürke, ébredő szem, A messze, nyirkos ablak; dereng a vállas ágyvég; Ajkam álombeli, szelíd csókoktól lágy még, S még szunnyad tarka ingem, petyhüdten és redősen. Ó, van-e még dolog ily bús, mint fáradt törzsem, Amint elferdült árnya a hűs padlatra dűl?... Vén, robotos ruhám a széken feketül, És várja alázattal s egykedvűn, hogy felöltsem... Ágyam elébe ejtve setéten tárul széjjel Egy ócska, furcsa térkép... s eszembe ötlik álmom: Könnyű hajóval jártam nagycsendü óceánon, S banános szigeteknél suhantam el az éjjel. Úgy volt, hogy lábadoztam, s gyengén, párnákba gyúrtan, Öblös karszékben ültem, szemközt a fénylő víznek, S kedveskedőn kacagták szépmellű, gyenge misszek, Hogy tétova kezemből az óbor félrecsurran... Ó, drága, szőke misszek, vén borok, halk hajók! Ó, csendes pihenés napos fedélzeten!... Lassan felöltözöm, s míg fázva, félszegen, A hűvös lépcsőházban lomhán leballagok, Ti, vártok ócska ajtók, elsárgult névjegyek, Sárral befent lábtörlők... s ha este visszatérek, Megértőn nézitek, hogy bús vagyok s fehérebb, S ha gyáván sírok én, szelíden tűritek...

4. Tóth Árpád (1886-1928)

4.1. Költő, műfordító

4.2. A Nyugat munkatársa

5. A Marson

5.1. Testvérem, tegnap este, Halló! de furcsa volt! Elindultam a Marsba, Hopp! hogy zuhant a Hold! Jó gépem adamantin Szárnyán zengett a drót, Amikor lecsavartam A gravitációt. De, kérdem, ez az út is, Ó, jaj mire való? Megjöttem, rőt hegyek közt Lassan szitált a hó. Fáztam. Nagy volt a csend, és Körül a rozsdakék Távolban újra láttam Örökegy tengerét Az Űrnek, a nagy Pusztát, S rajta a sok, szelíd Csillag-reménytelenség Kis pásztortüzeit. A Földet is, ahonnan Kószán és reszketeg Üzent valami tört fény: Tán Párizs lehetett? Vagy az én bús hazámnak Könnyei? nem tudom; Már vissza se találtam Gépemmel az uton. Szigetelő kesztyűim Lehúztam csöndesen, És reggelre meghaltam Egy villamos hegyen.